Günzer Tamás - Év Bortermelője 2023

Günzer Tamás lett az Év bortermelője

„Egy újabb villányi halhatatlan” – írta közleményében a Magyar Bor Akadémia. 2023.
december 6-án 12 órakor, a FELIX Kitchen & Bar-ban, sajtótájékoztató keretében kihirdették
a Magyar Bor Akadémia által gondozott „Év bortermelője Magyarországon 2023” cím, a
magyar borászok által elnyerhető legrangosabb hazai kitüntetés nyertesét.
A díj nem egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a nyertes
bortermelő több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményéért, borainak állandó, kiváló
minőségéért, azok hazai és külföldi sikereiért, a borszakmáért tett erőfeszítéseiért
adományozható.
Idén Günzer Tamás lett a befutó.
A díjat illetően a világon egyedülálló a magyar gyakorlat. Több országban árkategória
szerint minősítenek, és a díj odaítéléséről a borszakírók, valamint a kereskedők döntenek.
Magyarországon több száz szakember (köztük egyetemi kutatók, borminősítők, a
gasztronómia képviselői is) jelöl, majd az öt legtöbb jelölést elnyert borász valamelyikére a
Magyar Bor Akadémia 150 tagja titkosan, zárt borítékban szavaz. A legtöbb voksot begyűjtő
borász nyeri el a címet.
A Magyar Bor Akadémia nem hozza nyilvánosságra a sorrendet. Idén Günzer Tamás
mellett Lamport József (Egri borvidék, Thummerer Pincészet), Liptai Zsolt (Pannonhalmi
borvidék, Apátsági Pincészet), ifj. Szepsy István (Tokaji borvidék) és Vesztergombi Csaba
(Szekszárdi borvidék) került be a legjobbak mezőnyébe.



Május 17-18-án Budapesten rendezték meg a 42. Országos Borversenyt, amely háromszintű kiválasztási rendszeren alapul.

Május végén 18 sommelier, akiknek a soraiban néhány borszakíró is megbújt, látogatott Villányba a Günzer Tamás Pincészetébe.

Hazánk legnagyobb nemzetközi borversenyén, amelyen külföldi borok is versenyeznek a nemzetközi bírálóbizottságok előtt, három arany- és egy ezüstérmet nyertek Günzer Tamás borai.

Az Agrolánc roadshow-jának első állomása volt Günzer Tamás szőlőbirtoka

Egy nagyarany és öt arany a termés az 54. Villányi Borversenyen

Kopácsi halfőző mesterek ételei és Pincészetünk széles bor kínálatával várunk mindenkit nagyon sok szeretettel!

Asztalfoglalás: 06709070101, info@gunzertamas.hu

Pincészetünk webáruházában már rendelhető két 2022-es évjáratú újbor, Irsai Olivér és Rosé

A közelmúltban két TOP 100 magyar bor tematikájú magazinkiadványban is kimagaslóan jól szerepeltek a Günzer Tamás Pincészete termékei. Két különböző megközelítésről van szó, ezért is igen értékes a kiemelkedő teljesítmény.

Remekeltünk az Országos Borversenyen! 

Átadták a Magyar Bor Nagydíjat

Kiemelkedőnek ítélte a Borigo a Mont Blanc Cuvée-t

A VinAgora hazánk legnagyobb borversenye, ahol nemzetközi a borok és a bírálók mezőnye.  Idén ismét szép számú nevezés érkezett, rekord számú külföldi borral. Összesen 941 minta vett részt a megmérettetésen, 16 bortermelő országot képviselve.

A rendezvény ideje alatt, traktoros Ördögárok kalandtúra is igénybe vehető!

2021, 2022, évváltás, évjáratváltás

A Magyar Borszakírók Köre hatodik alkalommal értékelte azokat a magyar termelők által készített fehér és vörös - száraz és félszáraz - borokat.

Az Év bortermelője-díj: idén is a legjobb ötben

A libamenü egész novemberben elérhető, előre bejelentkezés szükséges!

Megújult környezetben várunk mindenkit nagy szeretettel!

Kèt borunk is helyet kapott, a 100 LEGJOBB MAGYAR BOR között, amire nagyon büszkèk vagyunk!

Újabb örömhírt szeretnénk megosztani veletek, amire nagyon büszkék vagyunk!

Bekerültünk Magyarország 3 legszebb birtoka közé

Örömmel osztjuk meg, hogy május 22.-én megnyitotta kapuit a Grandior Bor Bistro

Remekül szerepeltek prémium boraink a németországi Nemzetközi Mundus Vini borversenyen!

52. Villányi Borversenyen elért eredményeink: Mátyás Cuvée 2017 - Nagy aranyérem

Bor és Piac magazin által hirdetett Magyarország "Legszebb Szőlőbirtoka" versenyen TOP3-ban választották Pincészetünket, középbirtok kategóriában.

Az Év Bortermelője 2019 bemutatkozásán vettünk részt a csodálatos Pesti Vidagòban!

2019-ben az Év Pincészetének választottak bennünket!

Immáron 6. alkalommal kerül megrendezésre Günzer Tamás Halnapok, ahol főszerepben a halételek és a borok lesznek.

Élőzene, Korlátlan új bor fogyasztás, Üzemlátogatással egybekötött borkóstoló az újonnan átadott barrique érlelőben Günzer Tamás vezetésével

Remekül szerepeltek boraink az 50. Jubileumi Villányi Borversenyen

Immáron 5. Alkalommal kerül megrendezésre Günzer Tamás Halnapok, ahol főszerepben a halételek és a borok lesznek.

A Magyar Borszakírók Köre 2017-ben ismét megszervezte „Super 12” elnevezésű, különleges borversenyét.

Budapesten került megrendezésre a IV. Dr. Gazdag László Borverseny, 2014. május 16-án.

A X. Húshagyókeddi Borverseny 2014. március 4-én lett megrendezve Nagyharsányban.

Pincészetünk Chardonnay 2012 borával Aranyérmet szerzett.